Bajban a Samsung (2.)
A felére zuhant a Samsung profitja a harmadik negyedévben, miután a kínai mobilgyártókkal és az Apple-lel folytatott verseny közepette egyre inkább kezd kicsúszni a lába alól a talaj. Ráadásul a kilátások sem kedvezőek, a menedzsment közölte, hogy az év utolsó hónapjaiban várhatóan megugranak a marketingköltségei, mivel a versenytársak sorra jelennek majd meg az újabb és újabb készülékekkel.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
- kevesebb okostelefont adott el a harmadik negyedévben a Samsung, mint egy évvel ezelőtt
- az értékesített készülékek átlagára csökkent az erős verseny közepette
- Kínában a Xiaomi már lekörözte a Samsungot az okostelefon-piacon az értékesítési volumen tekintetében
- a Samsung bevétele 20%-kal esett
- működési eredménye 60%-kal, nettó eredménye közel 50%-kal zuhant az előző év azonos időszakához képest
- a negyedik negyedévben a marketingköltségek növelését tervezi a cég